Projektjeink:


 

 

 

 

 

Kedves Szülők! Kedves Tanulók!

Az elmúlt egy hét gyökeres változásokat hozott Magyarország, a magyar közoktatás, és ezzel együtt minden érintett-pedagógus, diák, szülő- életében. Pedagógusaink igyekeztek a lehetőségeket figyelembe véve legjobb tudásuk szerint megszervezni, elindítani az új munkarend szerinti oktatást. Szeretnénk köszönetünket kifejezni azoknak, akik ötleteikkel, javaslataikkal, tanácsaikkal segítették munkánkat; szerencsére sokan voltak, szülők, tanulók egyaránt.

Kedves Szülők!

Tudjuk, nem könnyű feladat megszervezni egyszerre a gyermekek felügyeletét, figyelemmel kísérni a tanulásukat, és ezek mellett intézni a napi teendőket. Ne ijedjenek meg, ha nem tud egyszerre minden gyerek bekapcsolódni a munkába: minden elvégzendő feladat megtalálható a KRÉTÁ-ban, és nagyon sok tanulócsoport alakult a közösségi médiában is, ahol segítséget kérhetnek a gyerekek. A tananyagok a tankönyvekben, munkafüzetekben mindenki számára elérhetők, ezt mindenki a saját ütemében, lehetőségei szerint tudja teljesíteni. A legfontosabb cél most az, hogy együtt, egymást segítve, lehetőleg egészségesen legyünk túl előttünk álló heteken, hónapokon.

A felmerülő kérdésekre, problémákra megpróbálunk lehetőségeink és legjobb tudásunk szerint válaszolni. Segítő, támogató együttműködésükre továbbra is számítunk:

a Nyírkarászi Váci Mihály Általános Iskola nevelőtestülete

Hírekhez